2011. július 30., szombat

Szépségtipp: Nyári sminkbűnök - Hűvösre vele!

Sziasztok,


Nemrég egy igazán kellemetlen bűncselekményt követtem el:

a kocsiban hagytam az egyik legkedvesebb rúzsomat.. nem volt szándékos elkövetés hiszen Ő döntött úgy hogy kiesik a táskámból észrevétlenül,  így engem végül felmentettek, viszont szegény rúzsom azóta is büntet cserbenhagyás miatt..
Természetesen ketté is tört ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindez ahogy hirtelen ugye kinyitottam, szinte letoccsant a termék a tartókájából, végül úgy, ahogy visszamentettem az aplikátorba és gyorsan fellifteztem. A lakásba belépve azonnal a nagymamámtól tanult jól bevált trükkhöz folyamodtam:

"HŰTŐSZEKRÉNY!" - kiáltottam, majd felszakítottam a frigóajtót.
Amit előtte csináltam, egy kis darab tiszta sütő (zsír) papírra kiszedtem a rúzst az applikátorból, egy gyufával kicsikét újra megolvasztottam a határvonalakat, finoman összetapasztottam a törést és egy icipicit hengergető mozdulatokkal ismét szabályos rúdformára formáztam, így lett a rúzsomból a pisai Ferde-torony helyett ismét sminktermék..

Kevesebb, mint fél óra is elegendő a hűtőben a vészhelyzet lefújásához. Természetesen a rúzs alakja már sosem lesz száz százalékig a régi, viszont újra egyben van, és nyugodtan fogom tudni használni.

Ha nagyon kikészülne a rúzs, természetesen átkotorhatjuk egy kis patikás-sminkes tégelybe és onnantól kezdve rúzsecsettel gond nélkül használhatjuk!
Ráadásul ha MAC rúzsról van szó, így a rúzs konténerét-applikátorát visszavihetjük a Back to MAC program keretében (mint ahogy rengeteg üres szemhéjfestékes műanyag üres tartóját, púderkompaktokat satöbbi) merthogy ha hat üres tartót visszaviszünk, a MAC környezettudatosságunkért cserébe megajándékoz bennünket egy új ajakrúzzsal vagy szájfénnyel (ez van hogy változik, bizonyos országokban ajakrúzs az egyetlen opció azonban bármi is az, örülünk neki nem? :)

Mit "Hűtőzhetünk meg" nyár idején?
- Szemcerkákat, szájceruzákat:  ha csak nem rendes krémes szemcerkáról beszélünk aminek az a dolga hogy krémes legyen, vagy ha egyszerűen túlolvadt bármelyik ceruzánk, a hűtő a válasz! 1O-15 perc elég lesz neki.

- Porpúdert: nagyszerű felüdítő érzés magunkra hinteni egy keveset belőle, legyen akár sima por-, vagy átlátszó fixáló púder!!

- Arckrémet, szemkrémet, folyékony korrektort: ha ezeket egy kis időre a hűtőbe tesszük (a nagyim mindig a hűtőben tárolja a krémeit a mai napig!!) elég 15 perc és egyszerűen hihetetlenül kellemes lesz a meleg napokon ez a hűvös hidratáló érzés!!! A krémeknek még jót is tesz a hűtőzés, ha tartósan ott tartjuk őket, tovább is elállnak!
Ugyanakkor rúzs alakú korrektort nem tennék hűtőbe mert nagyon nehezen kenhető lesz, viszont ha eltörik, hasonlóan a sima rúzsokhoz, megfixálhatjuk őket :)

- Kis spray-szerű üvegben ásványvizet, vagy Evian arcfrissitő sprayt: bármelyik pillanatban kellemes a negyven fokban egy ásványi arcpermet amely nemcsak felfrissíti az arcot-sminket, de az ásványok által táplálja is azt!

- Uborkaszeletet, elhasznált teásfiltert: akár hiszitek akár nem, a leghatásosabb cuccok a karikás (kisírt, leégett stb) szemhéj lenyugtatására!!! És a tetejébe hogy még finom hűsek is!....... :)


Élvezzétek ki a nyár minden percét, és figyeljetek a napvédőkrém használatára mert a legutolsó amit szeretnétek hűvüsre tenni az a saját bőrötök :)))

Ha bármi kérdésetek van írjatok bátran a Formspringen, Youtubon, vagy akár a Facebookon!

Pusszantás,
Darla


2011. július 18., hétfő

MAC kollekciók: Semi-Precious és Minik (Július 2O11)

 Sziasztok,

Ahogy erről már többen beszámoltak, a Westendben végre megnyílt az immáron 4. MAC szentély is Magyarországon.

Ennek örömére új sorozatot kezdek, leírom hogy én mit vennék, vagy vettem meg az adott kollekcióból.
Teszem ezt azért mert rengeteg kérdést kapok arra vonatkozólag hogy mit érdemes megvásárolni szerintem a limitált kiadásokból, és mivel tudom hogy ezzel gyakorlatilag befektetési tanácsot kértek tőlem, hiszen a ezek a cuccok általában egy picit még drágábbak mint a reguláris, állandóan megtalálható MAC termékek.
Eddig nagyon "haul" videot sem csináltam, de mivel mostanában sokan kértétek jönnek majd ilyen posztok is a jövőben.


Tehát akkor kezdjuk :)

Semi-Precious limitált ásványi alapú MAC kollekció és a Sized-To-Go kollekció

Előljáróban:
Júliusban tehát világszerte kijöttek ezek az új termékek mely a Semi-Precious esetében száz százalék ún. "Mineralized" azaz ásványi alapú termékek, ha minden igaz, átlagban több, mint hetven (!) különböző ásványi anyag található ezekben a sminkekben, tehát ami szuper bennük hogy alapból nagyon jót tesznek a bőrünknek :)
A hivatalos leírás szerint négy féldrágakő őrleményeit is tartalmazzák a SP kollekció tagjai, amelyet egyébként Brazília ékes drágakövei ihlettek (csekkold a Youtubon a maccosmetics csatornán fellelhető "metálos smink" videót amelyet a MAC egyik brazil senior sminkmestere celebrál!)

Én magam általában a Mineralized Skinfinisheket szeretem, amelyek olyan lányoknak, akiknek kis fedőképességű alapozóra van szükségük, bőven megteszik. Picit problémásabb bőrűeknek pedig azért lehet jó választás, mert az ásványi anyagok táplálják a bőrt, nem tömítik el a pórusokat és nem okoznak még több pattanást. Persze továbbra is tartom a véleményem, hogy problémás bőrünket először hozzuk helyre megfelelő arcápoló rutin kialakításával, és utána jöhetnek az alapozók.

A SP kollekcióban kijött termékek igazi színkavalkáddal nyűgöznek le bennünket, azonban itt jön első tanácsom: Ne dőljünk be annak a kompaktban látható összhatásnak, ugyanis ha egy ecsettel vagy az ujjunkkal kicsit összemossuk a színkomponenseket, egy merőben más színt kapunk mint amit valójában látunk a csomagolásban. A másik, hogy a Mineralized termékek színkifizetődése a legtöbb esetben gyengébb, mint a normál szemhéjpúdereké vagy pirosítóké, vegyük ezt figyelembe a vásárlásnál, próbálgatásnál.
Ezekkel semmi baj nincs, azonban az átlag vásárló hajlamos elcsábulni a sokszor 4-5 szín látványos összekavarodásából álló mineralized kompaktoknak, viszont a szemhéjon a színek összessége egészen más hatást keltve csalódást is okozhat.


A kollekció számokban, mi mire való, és tapasztalataim:
A kollekcióban a következő termékek jöttek ki

- 12 ásványi szemhéjpúder (Mineralized eyeshadow): Nem voltam elájulva, két-három szín kivételével "csak" egy szép színkeveredést látok a kompaktokban. Szemhéjalapozó nélkül a legtöbbjük nem hozta azt a színkifizetődést amit én szeretnék látni a pénzemért, illetve az "összekeverés" után az egyes színek egyszerűen nem győztek meg. Választásom arra alapul, hogy a szemhéjpúder mennyire egyedi, kiegyensúlyozott és jól pigmentált volt első próbámra az üzletben.
Ajánlatom: Smoked Ruby, Golden Gaze és Blue Sheen


- 4 db arcpúder azaz Mineralized Skinfinish: Röviden, úgy láttam hogy highlighterként, vagy összekeverve a színeket a kompaktban enyhe pirosítóként, illetve egy esetben bronzosítónak (Goldstone) is használható, finom alapozóként vagy sima púderként nem. Ebben a kollekcióban a MSF egy külső egységes hatású inkább highlighterből, és egy belső "kőből" áll amely jellemzően 3-4-5 féle szín összefolyásából (főleg bronz, pezsgőszín, de az egyik kiadásban még terepzöld ! is megtalálható) áll. A külső és a belső részt lehet külön-külön is használni, vagy a kettőt összekeverve is, ezért ez a termék igazi multifunkcionális darab.
Amit megvennék: őszintén, mind a négyet :) Amit azonban választottam magamnak az a "Pearl" szín. A középső szín enyhén bronzos picit talán az én bőrömön narancsos, a külső gyűrű szép szaténfényű highlighterként szuper, ha a két színt összekutyulom, egy szép inkább talán barackos, fényes enyhe pírt kapok.

- 3 db pirosító (Mineralize Blush): tetszenek-tetszenek, nem keltenek fényes hatást a bőrön, nagyon kellemesen eloszlathatóak, nem vagyok rajongó de szépek na.
Ajánlatom: Warmth of Coral, mert nagyon menő idén nyáron (is) ez a narancsos-korallos szín és én most teljesen ezeken pörgök :)

- 4 db rúzs: ugyanez, szépek-szépek, de semmi nagyon különös, inkább vásárolnék egy Skinfinish-t vagy egy szemhéjpúdert ebből a kollekcióból

- 5 db krémes szájfény (Creamsheen Glass): na ezeket imádom!! Különlegesen jó krémes, inkább amolyan "folyékony rúzs" formula, nem ragad és közepes színkifizetődős, önmagában vagy rúzs fölé is használható, ha ilyet láttok (merthogy ezek mindig limitáltak) akkor vegyétek meg!
Ajánlatom: Geo Pink, nagyon szép friss korallos-pirosas színe van, icipici pink alsóhanggal.

- Zoom Fast Black Lash szempillaspirál "Deepest black" színben: nem tudtam kipróbálni de összességében ebből a kollekcióból azt hiszem ezt ugranám amúgy is, azért Ti próbáljátok ki bátran :)

- Mineralize Charged Water: ahogy a neve is mutatja egyfajta ásványokkal felturbózott formula, hasonló a Fix+hoz, előkészíti az arcbőrt a sminkelésre valamint táplálja azt, illetve a nap folyamán felfrissíthetjük vele a sminkünket. Nyárra szuper, ha nem ezt, egy Fix+-t mindenképpen tartanék a sminkkollekciómban, mint ahogy tartok is :))

- Mineralize All over Face and Body Lotion: ásványi anyagokkal felpörgetett testápoló melyet érzékeny bőrre is ajánlanak, hiszen nem tartalmaz semmilyen illat-, vagy színezőanyagot.
Vélemény: több krémet is használok a MAC-től és még nem okoztak csalódást, szívesen használnám ezt is, bár végül nem vásároltam meg (még, egyenlőre)...

- Minerlize Satinfinish Foundation SPF 15: ez a csodálatos ásványi szaténfényű folyékony alapozó üvegcsében, ha szeretnénk elérni azt a bizonyos J-LO-s ragyogó arcbőrt, ez egy remek alap hozzá!
Vélemény: A sample alapján úgy gondolom, nem nagyon használnám sima hétköznapokra hiszen a végeredmény eléggé fényes, valóban ez a J-LO vagy Jennifer Aniston-féle ragyogó arcbőr. Ugyanezen oknál fogva alapból zsíros bőrre sem ajánlanám, de a formula a leírás szerint amúgyis inkább száraz-normál bőrre a legjobb.

- 4 limitált különleges ecset (128, 179, 234, 235), egyik felük ugyanis szintetikus, a másik pedig rendes szőr, ezzel érdekes lehetőséget arra hogy az ecsetek 1-1 felét különböző módon használjuk.
Találhatunk ecsetet arcra egy hatalmas vágott végű kabuki személyében, valamint pirosítóhoz/bronzosítóhoz, és kettőt szemhéj kifestésére is.
Vélemény: Én személyszerint szerelmes vagyok a 179-es óriásbabukabukibabába, akármennyire is lónagy, az egyetlen probléma vele hogy majdnem ötven dolcsi, így azt hiszem ez sajnos nekem is kimarad...
Összességében mindegyik ecsetnek megvan úgymond a "normál" párja tehát nem helyettesíthetetlenek, ezért is inkább mániákus gyűjtőknek ajánlanám őket.

Na... akkor ezzel meg is volnánk... :))))) Nem volt olyan hosszú, ugye? :) Pedig még nem végeztünk!

Nem vagyok benne biztos hogy Magyarországon is kijött-e a Semi Precious kollekcióval (vagy picikét előbb úgy júniusban), azonban Amcsiban és itt Mehikóban is megjelentek a kis "Minik" azaz a "Sized To Go" kollekció, amiben a tuti, hogy viszont tartósan megtalálhatóak lesznek a boltokban, nem limitáltak.
Ezek gyakorlatilag utazóméretű termékek és átlag tíz-tizenöt dolcsi között vannak, ha kiváncsiak vagytok egy-egy termékre de nem akarjátok megvenni nagyban, ez a legjobb lehetőség arra, hogy elérhető áron kipróbáljátok őket.
Íme a minik listája:
Fix +,
Pro Eye Makeup Remover szemfesték lemosó (vízálló sminkhez is)
Demi-Wipes lemosó kendőcskék
Strobe Cream $15 bőrkiegyenlítő, icipici ragyogást kölcsönző primer-szerű krém arcra
Cleanse Off Oil Tranquil lemosó olaj vízálló sminkhez kiváló
Studio Moisture Cream hidratáló krém (inkább száraz-normál bőrre)
Green Gel Cleanser nagyon szuper gél lemosó olajos-kombinált bőrre
Oil Control Lotion szintén olajos-kombinált bőrtípusra remek hidratáló lotion mattító hatással

Ha bármi kérdésetek van irjatok bátran :)

FONTOS:
- Ezek a termékajánlók majd mindig az én 1OO% személyes véleményemet tükrözik,

- A véleményemet személyes megtekintésre illetve vásárlásra alapozom (tehát az üzletben részletesen végignézem az új termékeket és kipróbálom őket magamon, szerencsére itt Mexikóvárosban az egyik Liverpool nevű bevásárlóizében lévő MAC üzletben mindezt magamtól megtehetem, és ha szükségem van rá kedves make up artist barátom válaszol a kérdéseimre, így elsőkézből és "igazi" sminkmestertől tanulhatom meg az új trükköket).

- Kevert és világos (MAC NC15-2O) bőrtípusom van, tehát a T-vonalon és orr mellett hamar kifényesedik a bőrőm és elég sápadt vagyok általában, ezt vedd figyelembe amikor leírom hogy nekem egy termék bevált, megvettem etc (árnyalatában, textúrájában stb), mert nem minden olvasómnak olyan a bőre mint nekem. Ennek ellenére ha haulról vagy villámreview-ról posztolnék, próbálok majd alternatívát írni nektek más bőrtípusokra is.

- "Swatchok" azaz színminták készítésében nem vagyok túl jó illetve nem szoktam a gépemet az üzletbe sem elvinni ezért egyenlőre nem lesznek színpróbák fotózva a kezemen etc, ha MAC kollekciós fotót láttok az egy az egyben a hivatalos MAC weboldalról lesz belinkelve, ha esetleg máshonnét akkor megjelölöm a forrást.

Remélem tetszett egy a kollekció-áttekintő, írjátok meg ha hasznos volt Nektek, és máskor is kíváncsiak lennétek a véleményemre (természetesen nem csak MAC megjelenésekkel kapcsolatban).

Puszi Nektek szeretettek,
Darla



2011. július 17., vasárnap

Figyelem, Fesztivál-különkiadásunkat láthatják! :) - 2 új vidi!

Sziasztok-Sziasztok!!

Nos az igényeknek megfelelően a Formspringen és a Youtubon hozzám érkezett kérések alapján pillanatok alatt elkészült az Ultimate Fesztiválozós Túlélő Kit videó amelyben kicsit bővebben fejtegetem a "Kérdezd Darlát" sorozat 1. részére adott blogolós válaszomat,
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS bónuszként pedig úgy gondoltam hogy összerántok Nektek egy igazán tipikus bulizós-fesztiválos füstiszemet régi nyomásnak eleget téve (korábban elveimmel ütközőnek gondoltam egy "sima" füstös szemes vidi felvételét lévén jobban szeretek egy icipicit "mást" csinálni mint amit úgy általában látni lehet, többek közt ezért készítettem el a korábbi füstiszemes videómat szürkéből és szép csokiszínből)

Viszont most úgy éreztem tőletek, hogy erre lenne több igény, hiszen egy fesztiválon IGENIS sminkelünk már miért ne, mikor egy Sziget pl. kimondottan a határtalan őrületről, izgő-mozgó bokoraljakról, fullra telt Krisna sátorról, a jó öreg vizezett Ászokról és a Wanted színpad teljes belső felületének izzadságában úszó tömegekről szól majd PONT NE sminkelnenk ??? :)))))))))))))))))) LOL

Pont mikor a töménytelen mennyiségű jobbnál jobb dögös német, angol, görög, latin fickó-csajba való spontán belefutása gyakorlatilag mindenmásodperces?? Válaszom: egy fesztiválon MINDIG jól akarunk és KELL kinézni :) Viszont ez az a hely ahol igenis néha elmászik az a fekete szemcerka, kevésnek tűnik az addig felkent szempillaspirál, és VALÓBAN fekete szemkörnyékkel kelünk fel másnap délben... :)

Ezért is készült el az első videó amelyben megtudhatjátok hogy a fesztiválon IS a legfontosabb a LEMOSÓ és a HIDRATÁLÓ krém.. ha már belülről nem hidratálunk rendesen (legalábbis rendes csapvizet nem iszunk eleget....ugye) akkor legalább kívülről hidratálódjék az arcunk!

Felejtsd el a heavy make up-ot, tehát ha csak nem akarunk még több pattanást felesleges a metálszinpad kellős közepén gőzölni a folyékony alapozóval gazdagon ellátott arcbőrünket, mert abból bizony kizárólag eltömődött pórusok, pattanások és hegek lesznek. Tehát a szépen hidratált bőrünkre némi korrektor (főleg ugye a szemünk köré haha) és picike de picike púder elegendő. Ha nagyon problémás a bőrünk végképp felejtsük el a folyékony alapozót és a korrektor-púder párossal kendőzzük a hibákat vékonyan.

Innentől már Rátok bízom hogy hogyan sminkeltek. Egy tipp a szuper expressz füstiszem amit minimál kellékekből is megcsinálhattok, amelyeket ha Ti nem vittetetek magatokkal, a szomszéd sűtorból az osztrák gotik csaj úgyis át tud passzolni egy fekete szemceruzát meg egy szürke szemhéjpúdert és kész-pussz!

Tehát akkor jöjjön a két vidi egymás után, közel fél óra tömény Fesztivál-különkiadás Tőlem, Nektek :)

Rakkenroll, és élvezzétek ki helyettem is minden percét!! Aztán várom ám a beszámolókat hogy kinek hogy telt :)))))))))))

PUSZILLAK TITEKET!
Darla


Kelléktár:



Expressz füstiszem sátorban való megalkotásához:

2011. július 13., szerda

Kérdezd Darlát: Milyen sminkcuccot vigyünk fesztiválra?

Sziasztok Csajszik :)

Miután némi nyomásra regisztráltam a Formspringen, már kaptam is egy jó kérdést, amit megválaszolva arra jutottam hogy a blogban is kiposztolom a válaszommal együtt, hiszen jópár levelet írtatok nekem a Youtubon hasonló kérdésekkel. Ezentúl a "közérdekű" szupi kérdéseiteket és válaszokat kiteszem majd ide is, remélem tetszik nektek az ötlet és mindenkinek jól jön majd ez a pár gyorstipp! :))))

Kérdezőmnek köszönöm a kérdést, és várom a továbbiakat, szeretem én az interaktív módot, nagyon élvezem ha így dumálhatok veletek!! Pusz mindenkinek, Darla

Tehát a kérdés:
szia Darla! tudnál valamilyen tippek, jó termékeket ajánlani, amik 1 egyhetes fesztiválon kibírják a 45 fokot a sátorban anélkül, hogy szétfolynának(szemcerka stb.)? vagy hogyan használjuk a folyós sminkünket úgy, hogy ne csak szétkenjük

Válaszom:
Szia szia,
a legjobb tanacsom az hogy 1. ne hasznaljunk iszonyat sok sminket
2. vidd magaddal a szemhejalapozodat feltetlenul es ezt a reggeli (deli tizenkettes hehe) felkeles es persze alapos arctisztitas utan, egy picike alapozast kovetoen alaposan vidd fel nem csak a felso, hanem az also szemhejadra is.
Miutan kihuztad a szemed felul-alul, ha biztosra akarsz menni egy pici korrektorral alatta menj vegig finoman belelapogatva az az also szempillasorod es a festek alatti kis teruletre es fixald egy icipici puderrel (vagy majd a Sziget pora fixalja hehehe)
Ahogy mondod, a legtobb sminknek nem tesz jot a 70 fok a satorban ezert en olyan sminkcuccot vinnek amit nem sajnalok..se azt ha kicsit szetolvadna, se azt ha ellopnak, elvesztenem, stb.

Natehat lassunk egy alap listat:- Napvedo krem testre es arcra (vagy vigyel hidratalot SPF-fel egy kis tegelybe tedd at, ne vidd az egeszet! Ilyen kis tartokat fodraszkellekboltban vagy patikaban fillerekert kapni)
- Napszuras elleni/utani cucc (Irix, meg ezek a habos fujos izek)
- Arctisztito kendo, es nedves babatorlo: elobbi arcra, utobbi a test kulonbozo pontjaira furdes helyett :)))))
- 2 db szemceruza: egy kotelezo fekete es egy jo szines a vicc kedveert
- Szinezett hidratalo ha van ilyened: ezt a napvedo utan kend fel de nagyon keveset. Ez ugye NEM alapozo tehat nem kene h leolvadjon a fejedrol viszont kicsit rendbehozza a kisse megviselt fejunket masnap reggel :D FONTOS hogy a borszineddel megegyezzen a szine. Marmint a "nyari" lepirult borszineddel :)
- Ha alapoznal es nem szinezett hidrataloznal akkor vigyel max pudert. Mas sminket ertelmetlen nyomatni, vigyel korrektort, ez a paros elegendo lesz ha kijon egy-ket kisebb pattanas vagy ilyesmi es jo a szem alatti karikakra valamint tartositani a szemsminkedet.
- szemhejalapozo - kritikus!
- 1 db sotetbarna szemhejpuder esetleg 1 szurke hogy a kremes fekete szemceruzaddal meg ezzel a szemhejpuderrel pillanatok alatt tudj csinalni egy lajtos tartos fustos szemet (nezd meg a Fustos szem videomat). Szukseged lesz 1 db lapos ecsetre de ne vigyel dragat belole mert a guta meg fog utni ha elveszik.
- 1 db barna szemoldokceruza mar ha hasznalsz ilyet vagy szemoldokzsele, na ez fontos.
- 1 db SPF tartalmu ajakbalzsam ami allandoan legyen veled
- 1 db pici tukorke az ovtaskaba
- 1 db szajfeny
- 1 db szempillaspiral

En un. folyos sminket nem vinnek ha azokra gondoltal amik ezek a szemhejra valo folyekony sminkek, alapozo vagy ilyesmi. A fentiekkel boven kibirod, arclemoso gelt vagy szappant meg vihetsz mert szerintem a legkritikusabb az arctisztitas!

Vegezetul azt hiszem hogy kozkivanatra jovo hetre feltoltok majd egy ilyen fesztivalozos videot :)

Remelem segithettem, ha van meg kerdesed kerlek hogy irj!

Koszi es puszi,
Darla

2011. július 10., vasárnap

Ajánló: A vízálló szempillaspirálokról ...

Sziasztok Csajszik!


Nyárra, és sírós eseményekre elengedhetetlen hogy vízálló szempillaspirált használjunk.
Igaz, nem elég hogy a termékük vízálló legyen, az egész napos strapát, szemdörzsölgetést, és napfényt (igen!) is ki kell bírja.
Léteznek olyan vízálló szempillaspirálok ugyanis, amelyek később darabokban jön le a szempillánkról a hő vagy sós víz és a formula kölcsönhatásaként, de használtam már olyat is, ami ugyan bírta tényleg a vizet viszont ha megvakarásztam a szemem környékét véletlenül, sajna elkenődött.

A videóimban általában a LOreal Telescopic Carbon black-jét használom (NEM vízálló!), bár mostanában láthattátok hogy többfélét is tesztelgetek,  na de erről egy köv posztban, mert a hétköznapokra én nem használok vízálló pirált :)

Kevesen beszélnek a vízálló termékek "hátrányos" tulajdonságairól, ezért én a hosszú évek tapasztalatai alapján megosztom Veletek hogy:

- Rendszeres használat mellett a szempillák hullani kezdhetnek, ha nem a formula miatt, akkor azért, mert nem jó lemosót használunk, és a sok dörzsölés miatt a kis szálak feladják
- Ha helytelenül használjuk őket a pilláink előbb-utóbb töredezni fognak, lerövidülnek (ez főleg akkor történik ha hosszabb perióduson keresztül nem jól mossuk le a szempilláról a festéket, ha a festékkel a szempilláinkon alszunk, ha túl sokat kenünk fel állandóan),
- Érzékenyebb szeműeknek hamarabb okozhat irritációt (nekem is érzékenyek a szemeim, lévén kontaktlencsés vagyok).

Mit tehetünk?
1. Mindig mossuk le a sminket lefekvés előtt! Ezt azt hiszem nem kell magyarázni, de a vízálló szempillaspirál mivel jön le? Keressünk OLAJOS lemosót, ez az egyetlen ami rendesen leszedi a festéket a pilláinkról.
Se krémmel, se sminklemosó kendővel nem fog teljesen lejönni.

Ajánlatom: A Balea olajos kétfázisú szemsmink lemosója


Erről a termékről csak jót hallottam, és bár személyesen nem próbáltam bátran ajánlom hiszen nagyon jó árban van, elérhető mindenki számára, egyet kérek, rázzátok össze rendesen használat előtt hogy az olaj és a másik komponens jól összekeveredjen, ezután vattakoronggal "csippantsuk össze" vele a szempillákat és gyengéden húzzúk végig a terméket a pilláinkon néhányszor vigyázva, hogy ne rángassuk, ne erőltessük a dolgot, csak szépen finoman :))







Most hogy kellően rámelegedtünk a témára, íme a három vízálló szempillaspirál amelyek nekem személy szerint beváltak az utóbbi kb 2 évben mióta Mexikóban élek.
1. L'oreal Telescopic Waterproof mascara

Ezt a szempillaspriált úgy másfél éve használom "vízálló alkalmakra". Hordtam tengerparton, magas páratartalomnál, fürődtem vele tengerben, a tartóssága kb. 90% VISZONT az előnye hogy nem keményíti a szempillát, a megszokott "Telescopic" formulát és hatást hozza, azaz a szempillák szép, teljesen különállóak és RUGALMASAK maradnak, nem nehezednek el. Emiatt a tulajdonsága miatt kerül nálam Top 3-ba, ezt a természetes de tartós hatást még más szempillaspirállal nem tudtam elérni, ezért az mióta ez megvan, ezt vásároltam újra 1x, és ennél is maradtam.




2. MAC Splashproof mascara:

Ez volt a legelső waterproof szempillaspirálom, és nem csalódtam benne sosem, nagyjából azt hozza amit elvársz tőle, tehát vízálló és emlékeim szerint nem volt vele elmosódós gondom az idők folyamán. Igazából semmi különös, nekem az illata sosem tetszett (de egy MAC szempillaspirálé sem), és a csomagolása kimondottan "occsó" hatást kelt, de ez a tartalmon mit sem változtat, remek pirál, és kész!






3. Maybelline Define-a-Lash

Ezt a terméket is már itt Mehikóban lőttem főleg mert elég jó árban találtam rá a közértben, nem tudom otthon lehet-e még kapni stb. de ha igen, érdemes kipróbálni hátha Nektek is beválik, valójában nem használom sokat, de ennek az az oka hogy alig használok vízálló terméket a szempilláimra.
Egész nap tart, hasonlóan a Telescopichoz szépen szétválasztja a pillákat, és szépen tartja a szempillagöndörítő hatását.
Ezt a szempillaspirált kimondottan tengerben-vízben nem használtam, de párás-izzadós forró napokon emlékszem, jól szerepelt.


Na szóval akkor sok sikert, és írjátok meg Nektek mely vízálló termékek váltak be, ha kérdésetek van elértek a Youtubon, és már a Formspringen és a Twitteren is :)

Puszillak titeket,
Darla

2011. július 8., péntek

SMINKTREND: Eszméletlen jó nyári elegáns, de szórakoztató JAFFA smink

Sziasztok Csajok es Fiúk,

Ezúttal azt a témát vettem elő hogy mi van ha valahova kell mennünk (esküvőre, partira, mittomén)
és valami igazán friss sminket szeretnénk amitől a figyelem központjába kerülhetünk és az összes meghívott facér pasas (vagy csaj haha) tekintete rajunk csüngne.

Na kérem FÉLRE az unalmas és megszokott színekkel, és éljen a NARANCS! :D

A legtöbb sminket kotyvasztó világcég bizony már jó régen előrukkolt a tavaszi-nyári palettákkal, kollekciókkal, melyekben igen előszeretettel használták a narancs különböző árnyalatait.
Természetesen engem is elkapott a jaffa-láz, és még a tavaszi MAC Peacocky kollekciójából bekanyarítottam magamnak egy igen-igen egyedi színt, a PAPARAZZSHE nevűt kéremszépen.
Így fest:
(foto: http://www.temptalia.com/)

Egyébként aki  most venné magához ezt a színt, sajnálattal közlöm hogy már nem igen lehetséges hiszen ez a "Mega metal eyeshadow" bizony limitalt kollekció volt, VISZONT jóhír hogy az állandó kollekcióból esetleg helyettesíthető a Coppering színnel vagy nagyon talán NYX Orange összemixelve a Cherry színével ezek is nagyon szépek. Amúgy is van sok szép narancsos szín, mindenki keresse meg a saját karakteréhez megfelelő árnyalatát, de én a trend szerint erre a nyárra semmiképp nem választanék pasztell szineket, inkább a téglás, igazán jaffaszörpszínű merész narikat szakajtanám le a fáról, bizony.

Egyszoval kedves olvasóim mostantól kard-ki-kard, menjünk neki a festékesládának és éljenek a merész nyárias színek!



Terméklista:


Arc: MAC Select SPF15 alapozó NC 20, korrektor: Studio finish NC15, pirosító, kontúr és highlight: Coastal Scents



Szem:
- szemhéjalapozó: Too Faced Shadow Insurance
- szemhéjpúderek: MAC Gorgeous Gold és Paparazz-she
- géltus: MAC Dipdown
- Alsó szempillasor: Paparazz-she és egy bronzbarna a CS 78 palettából
- Szempilla: Avon Super Extend vízálló terméke
- Ajkak: a videóban nem szerepel, de MAC Lipglass-t használtam Spirits A' Flying színben (limitált) és egy csillogós kimondottan narancsos szín.


A további vidikért iratkozzatok fel bátran a Youtube csatornámra (darla666hungary),
van már jó Facebook oldalam is: www. facebook.hu/Sminkcsatorna ahol jóval interaktivabban beszélgethetünk, itt is, és a Youtubeon is továbbra is szívesen adok tanácsot, stb

Vigyázzatok magatokra, puszi Nektek :)
Darla