A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 16., péntek

Celebrity look: Kat Von D - Sephora Mexico sminkversenyére készült sminkem

Sziasztok,

Remélem nektek is olyan jól telt a hét mint nekem.
Már 4. hete, hogy visszatértem félidőben dolgozni és mostanra érzem úgy, hogy hozzászoktam nagyjából az új rutinhoz.
Ez olyannyira jól sikerült, hogy múlt vasárnap elkészítettem a Sephora Mexico felhívására a versenysminkemet.


A felhívás szerint az amerikai, egyébként mexikói születésű és argentín szülők gyermekének, a Los Angeles Ink illetve a Miami Ink című tetkós műsorokból ismert Kat Von D tipikus sminkjének elkészítését kérték.

Emlékeztem rá, hogy az egyik adásban Kat a saját szalonjában, a High Voltage-ban hepázott, amikor egy fantasztikus kék-zöld sminket viselt. De nem ám csak úgy, az egyik szemén a zöld smink pompázott, a másikon pedig ez a királykék-lilás, hozzá a "signiture" azaz rá jellemző piros erős száj és erős tusvonal, erős szemöldökkel, amolyan modern, egy magasabb szintre helyezett rokkos-pinup jellegű smink az, amit mindig láthatunk tőle.
Kattól nem idegenek az igen élénk színek, fő kedvencei a zöld, lila, sötétkét, fekete, arany.
Ezek a színek egytől egyig az én kedvenceim is, és fantasztikusak kivétel nélkül bármilyen szemszínhez, de kimondottan gyönyörűek barna, mogyorószín szemekhez mint amilyenek neki, vagy nekem is.


A Sephora Mexico FB oldalan (http://facebook.com/sephoraMX) mindeközben elkezdték posztolni a csajok a sminkjeiket, és egy-két napos megfigyelő pásztázást követően végülis nagyon úgy tűnt hogy mindenki a sötét, barnás erős füstös szem smink koncepciót választotta a szokásos piros szájjal.

A dolgot még az is bonyolította, hogy Kat arca tetoválva van, a bal halántéka és homlokának széle tele van pici csillagocskákkal, a jobb arccsontja tetején egy villámocska van és három pontocska.
Eleinte hezitáltam ezeket re-kreálni hiszen úgy gondoltam hogy túl kommersz, hiszen minden egyes sminken szerepelt, mindenki megcsinálta. A végén mégis úgy döntöttem, hogy ezek az arctetkók annyira hozzátartoznak a "Kat Von Dí-s" lookhoz, stílushoz, hogy bármennyire nem akarom hatvanadszorra is elsütni a csillagocskákat mint mindenki más, végül mégiscsak szükséges.

Múlt vasárnap tehát beszereztem a műszempillákat. Sajnos itt nem kaptam olyat amilyet szerettem volna, mert Kat általában ezeket a criss-cross-os picit foghíjas, de sűrű modelleket választja, de egyébként is szép hosszű pillái vannak, hát nekem nem :) Végül olyat találtam ami megfelelt a "sűrű és hosszú" kategóriának, majd a sminkkollekciómból kiválasztottam a megfelelő palettákat, ceruzákat, alapozókat stb.

A smink elkészítése végül egy jó 1,5 órát vett igénybe, mivel szerettem volna minden részletet legjobb tudásom szerint a lehető legjobban kivitelezni ezért az alapozásra és a bronzerre is a szokásosnál sokkal több időt fektettem. A szemek egyenként úgy 15 percbe "kerültek" műszempillástúl, mindenestül, de az egyiket egyszer teljesen előlröl kezdtem mert az első verzió nem tetszett :) A csillagocskákkal is eltöltöttem egy jó húsz percet, bár nagyon könnyűnek tűnik megcsinálni, de amikor tökéletességre törekszünk biztosan akkor kenjük össze vagy rontjuk el a csillagokat. Szóval nem volt könnyű ez a része.

Amit jobban csinálnék legközelebb az a száj, a koncepció ott az volt, hogy Kat általában túlhúzza a kontúrt és a rúzst a szájának a felső vonalán, ilyenkor kívülről egy lapos ecsettel és korrektorral érdemes rásegíteni hogy ne másszon el a rúzs, de ez nálam nem volt 1OO%, szerencsére a fotókon jól jött le és emiatt végül nagyon örültem a végeredményt látva.

A fotókat életem párja készítette, és kb 15 perc alatt vagy 13O fotót készítettünk HD minőségben. Ezen a héten szerdán pedig kiválogattuk a szerencsés 25 fotót, amiből végül 4 maradt versenyben, ez a négyen látszott a legjobban a smink, végeredményben ez nem modellverseny vagy hasonmásverseny volt :)
Végül az új "játékomon" a Macbookomon találtam egy app-ot, amivel a kiválasztott fotókat össze tudtam rendezni egy szép keretes formába, így végül egy profi végeredményt kaptam amivel ha nyerek ha nem, nagyon meg vagyok elégedve.

És akkor belinkelem nektek a sminket már a Sephora oldaláról, itt egyébként a fotók közt megnézhetitek az összes versenyző munkáit!



Köszönöm a kommentjeiteket és a szurkolást is, meglátjuk, de nagyon bizakodom :)

Puszi Mindenkinek,
Darla

2012. március 7., szerda

Kedvenc ecseteim - MAC 217, az univerzális ecset

Sziasztok,

Ez is egy új "sorozat" lesz, mostanában megszokhattátok, hogy itt a blogomon a korábbiaktól eltérően már nem csak a videóimmal kapcsolatban találhattok plusz infokat, de elkezdtem különböző cikkeket is feltenni, termékvéleményt, sminktippeket, és az anyósom mexikói guacamole receptjét is megosztottam Veletek.
Várom kiváncsian hogy milyen más témájú posztot olvasnátok tőlem szívesen, addig is elkezdem az egyik tőlem leggyakrabban kértet, az "ecseteset", abból is az első részt, a legeslegkedvencebb ecsetemről szólót.

A MAC ecsetei híresen nagyszerűek, professzionális használatra készülnek elsősorban, de igen népszerűek és elérhetőek a nagyközönség számára is.
Természetes-, szintetikus-, illetve ezen szálak keverékéből kézzel készülnek, főleg ezért tartoznak a magasabb árkategóriába a minőség mellett. 
Tudnotok kell, hogy csak azért, mert egy ecset esetleg szintetikus, egyáltalán nem biztos hogy rossz is, ugyanis például krémes termékekhez kimondottan ezen tipusú ecsetek az ideálisak.. ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani Nektek, mert ez egy tipikus tévhit, amit nem árt tisztázni. 

A Youtube csatornámon (darla666hungary) elérhető a "Smink101" cimű videóm, amelyben megemlítem a szerintem fontos ecseteket egy alap sminkkészletben, ebben a videóban is nagy figyelmet szentelek a kedvenc ecsetemnek, a MAC 217-esnek.

Akkor nézzük. Így fest ez a gyönyörűség:





Rendhagyó módon az értékeléssel kezdeném,
Értékelés: 10/10.
Miért? Mert ha az egyetlen ecset lenne amire gyűjtögetnék vagy szeretnék egy olyan terméket amely igazi kaméleonként az arcom legtöbb részén használható, a 217-esben megtalálnám!

Azt hiszem az előző mondattal mindent elmondtam.. najó, azért mi értelme lenne egy ilyen posztnak részletes review nélkül? :)

Karakterisztikái:
- természetes, nagyon puha szőrből készül,
- oldalról nézve egész laposnak tűnik, ugyanakkor szemből nézve ovális alakban szélesedik ki, és kerekvégű a kialakítása
- régen, jópár évvel ezelőtt a MAC még fekete szőrből készítette, ezt azonban felváltotta a fehér színű és ez azóta maradt is így.
- eredeti fa nyele van és igen jól bele van ragasztva a fej, erre azonban vigyázni kell, és ecsetmosás után a szálakat "összerendezni", majd az asztalra lefektetve hagyni kell magától megszáradni, addig ne tegyük vissza a tartóba amíg meg nem száradt.
Ecsetmosáshoz ajánlom a MAC ecsettisztító folyadékát, én szinte minden ecsetemhez ezt használom és heti használat mellett is hónapokra elég.

1O dolog, amire jó a MAC 217-es (legalábbis én ezekre a célokra használom):

1. A klasszikus árnyékolóecset: Ha a mélyítővonalban ill. annak környékén szeretnék egy sötétebb színnel árnyékolni, biztosan ezt választom, amennyiben nem fontos számomra hogy egy kimondott precíz árnyékot varázsoljak a szemhéjam mélyítőráncához. Fontos, hogy nekem elég nagy szemeim vannak és elég nagy a távolság a szemhéjam és a szemöldököm között, ezért nekem ez az ecset árnyékolásra nagyon jó, de kimondottan kis szeműeknek ez az ecset erre a célra túl nagy fejű lesz.

2. Szemsarok sötétítésére: Amennyiben szeretnék egy sötétebb színnel mélyíteni a sminkemen, gyakran nyúlok a 217-eshez, ugyanis elég kerekített kis fejével apró, körkörös mozdulatokkal igen könnyen besötétíthetem a sminkem a szemem külső sarkánál.

3. Színek összesatírozására satírecsetként is funkcionál: ha nincs kimondottan pufiecseted (tehat egy picit nagyobb fejű lágy pufi formájú ecset, mondjuk a MAC 224-es vagy hasonló más márkából), akkor nagyon lájtos kézzel használva szinte éppen csak körbesöprögetve a színek határait illetve a tetejüket a mélyítővonal felett jól eldolgozható vele is a smink széle, hogy a smink végül szép és éles vonalok nélkül eldolgozott végeredményt nyújtson.

4. Szuper highlighter ecset a szemöldökcsonton

5. Highlighter felvitelére alkalmas az arcon, orr hosszán, állon is

6. Krémes korrektor felvitelére: akár a szem körüli területről legyen szó, akár az arcunkon bárhol fellelhető elszineződések, pattanások, bőrhibák, színkülönbségek airbrush-szerű légiesen könnyű elfedésére fantasztikus. 

7. Néha ceruzaecset helyett ezzel mosom el az alsó kontúrt, amennyiben szeretnék kicsit maszatosabb, szándékosan nem tökéletes, inkább ezt a fajta "modellesen" tökéletlen szemkontúrt kialakítani

8. Bár nem szintetikus sem kevert, mégis tapasztalatom szerint nagyon jó a MAC Paint Pot-ok könnyű leheletnyi felvitelére is, vagy egyéb más krémes szemfesték, "mousse" azaz habos állagú termékekhez is, amennyiben megintcsak az airbrush hatás, a légies, tökéletes végeredmény a cél és nem a szín intenzitása.


9. Csak úgy, feldobni egy natúr színt az egész szemhéjra, amikor rohanásban vagyunk


1O. Néha ha hirtelen Ő van kéznél, mivel az én arcbőröm napközben általában csak az orrom mellett és a szemöldököm felett illetve közötti részen zsírosodik, egy icipici púder célirányos vékony felvitelére is alkalmazom.


Ára: 22,5 USD

Alternativ pajtása:
Találtam egy valamennyire funkcióiban, kialakításában hasonló ecsetet a Coastal Scentsnel, amit en most csak korrektor felvitelére használok, minden másra csakis az én drága 217-esemet, természetesen :) A CS ecset ugyan "duo fibre" tehát kétféle anyagból áll össze, a középső része hosszabb és puhább, míg a külső fekete szálak erősebbek és sokkal rövidebbek, lehet viszont alternatíva ha zsebpénzbarát megoldást és mellé elég jó minőséget szeretnénk, ezért itt a link hozzá is (szállít Magyarországra)!


Remélem tetszik nektek ez az új sorozat az ecsetekről, írjátok meg nekem melyik, vagy milyen tipusú ecsetről írjak legközelebb!! :)

Puszi Mindenkinek,
Darla

2012. február 24., péntek

Urban Decay szemhéjalapozót sorsolok! :)

Sziasztok,

hogy vagytok igy, a tavasz naptári kezdete előtt oly kevéssel? :) Ahogy hallom a hírekből, a cudar hideg talán-talán már lassan megenyhül, és egy hét múlva bizony már márciust írunk! Meglepő, ugye? Karácsony óta kerek két hónap eltelt, és jön az ígéretes március, lassan majd végetér a havas téli álom, és szépen fokozatosan elővehetjük majd a vékonyabb kabátokat is.

Hadd osszam meg veletek, mennyire boldog vagyok hogy velem vagytok és hogy fokozatosan növekszik a nézőim, új barátaim száma. Köszönöm Nektek hogy ennyien követtek és bíztok a véleményemben.

Ha emlékeztek, tavaly decemberben három szerencsés drága követőm, feliratkozóm nyerhetett Sephora, Urban Decay nyereményeket. Nekem nem célom így feliratkozókat "gyűjteni", de tény, hogy igen hasznos játék volt hiszen valóban szerettem volna megismertetni még többetekkel a sminkcsatornámat, és megismerni jobban Titeket. Nagyon megszerettelek sokatokat a kommenteken, leveleken keresztül, és így örültem nagyon amikor ketten vissza is írtak rögtön a nyertesek közül, ők azóta már meg is írták nekem, hogy megkapták és örömmel használják a sminkpalettát és az Urban Decay 24-7 cerkakat.
A harmadik nyertesem azonban a legeslegnagyobb bánatomra nem kontaktált engem, hiába próbáltam többször elérni, ezért hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy mivel a nyeremény csak várakozik és várakozik arra hogy valaki végre használja, egy nagyon egyszerű módszerrel újra fogom sorsolni.

Ezért kérdeztelek Benneteket a facebookomon (Sminkcsatorna néven megtaláljátok), hogy mi legyen, és a beérkező ötleteitek inspiráltak arra, hogy mivel ennyi aktív levélíróm, nézőm is szeretné, legyen az, hogy lesz még egy esély nyerni, mégpedig az Urban Decay Primer Potion-t "Eden" színben, hadd illesszek be ide egy kis képet az új, tubusos csomagolásról, amelyből az utolsó csepp is könnyen kinyerhető:

Mit kell róla tudni / Véleményem / Használata:

A legeslegkirályabb, hogy ez a csomagolás így teljesen higénikussá teszi ennek a szemhéjalapozónak a használatát! Színe semleges bőrszín, de a pigmentációjánál fogva a legjobb a vörös, érzékeny szemkörnyék semlegesítésére, így nem csak neutralizálja a szemhéjat, de a színe remek alap bármilyen szemhéjfesték előtt.
Saját tapasztalataim szerint:
- Nálam kb 10-12 órán át kifogástalan felette a szemhéjfesték, legyen az krémfesték, krémalap+szemhéjpúder, liner, stb. 
- A kb 13. órában nagyon vékony csíkban gyűrődik csak általában nálam a szemhéjfestékem a szemhéjráncban, viszont a szín nem fakul ki még így sem!! :)
- Én nem tapasztaltam olyat, hogy a szemhéjfestékem színe megváltozna felette, de tény, hogy azt egy kissé élénkebbé, tömörebbé teszi, szebb felette bármi!
- Nálam az egyetlen igazi versenytársa a Too Faced Eyeshadow Insurance, amely véleményem szerint ugyanolyan jó, tehát én igazából bátran ajánlom mindkettőt.
- Figyeljetek oda, hogy csak picikét vigyetek fel belőle. Sokan a szemhéjalapozóból túl sokat használnak, és pont ezért gyűrődik meg később a szemhéjfesték felette! Jól el kell dolgozni, alsó szempillasorban is, és hagyni kell egy húsz másodpercet száradni.
- Én javaslom, hogy krémfestékek (MAC Paint Pot, Bobbi Brown, krémes szemhéjfestékei pl.) IS tegyetek, mert ugye a krémes festékek mindig ráncosodnak pár óra elteltével ha nincs alattuk szemhéjalapozó.

Mióta használom: kb. 2 éve
Értékelésem: 10/10, az új csomagolás miatt, és elsősorban mert még nem találtak ki nála jobbat! :) Jelenleg egyértelműen a Szemhéjalapok Királya (A Too Faced meg a Királynője, csupán egy negyed pontocskával lemaradva! )

Najó, akkor most, hogy megismertük a tippeket, megosztom Veletek a sorsolás részleteit:

- Nem kérek semmi mást, se millió helyre való feliratkozást ezúttal :) 
- Egy dolgot szeretnék kérni, mivel örülnék ha még többen megismernék a blogomat, illetve szeretném megköszönni azoknak akik már követik a blogom, a blogra "Rendszeres olvasó"-ként engem követők között fogok 2O12. Március 2-án sorsolni, a random.org segítségével. 
- Remélem tetszeni fog Nektek a megújulóban lévő blogom, ahogy láthatjátok már különböző régi és új kategóriákban is olvashattok tőlem, a régi videós-terméklistások mellett mostantól termékreview-kat, szépségtippeket is olvashattok, sőt, a mexikói életemről, kultúráról is fogok rendszeresen írni (láttátok már az anyósom guacamole receptjét ? :) tökéletes bármilyen házibuliba, vendégségbe és pikkpakk megvan!)


Nagyon fogok örülni bármelyikőtök is nyeri a nyereményt, egyet kérek, legyen olyan drága 2 héten belül jelentkezni, illetve válaszolni a levelemre!

Még valami: ha a nyertes 18 évnél fiatalabb lesz (huuudejo neki), akkor meg fogom kérni hogy legalább az egyik szülője engedélyezze a címe elküldését nekem, hogy postázni tudjam a nyereményt! 

Sok szerencsét, és köszönöm hogy vagytok,
Darla

TAG - Te mit választanál?

Sziasztok,

Engem is utolért ez a tag ami igen szimpatikus kis kérdéssor ezért új “sorozatot” is kezdek és ezentúl az ilyen tagekre adott válaszaimat is olvashatjátok majd tőlem!
Nyugodtan kopizzátok ki Ti is a kérdéseket és posztoljátok ki a blogotokban a válaszaitokat, nagyon kíváncsi vagyok rájuk!


Akkor lássuk:


Porpúder vagy kompakt púder? 
Inkább porpúder, kevesebb benne az “extra anyag” pl ragasztó stb és ezt is lehet nagyon lájtosan alkalmazni. 

Szemceruza vagy szemhéjtus (folyékony/krémes)? 
Krémes szemcerka (eye kohl) a favorit nálam mert jó szemhéjalapnak, jó magában esetleg kis szemhéjpúderrel fixálva linerként, vagy füstös szem is egy db jó ceruzával bármikor elkészíthető kb 2 perc alatt.


Tartós szemöldökfestés vagy szemöldökceruza? 
Szemöldökceruza, abból is a csavarós MAC Spiked szinben.


Tincses műszempilla vagy soros műszempilla?
Sorosnak a fele a külső sarokba.

Korrektor: alapozó előtt vagy után?
Utána. Bár én is láttam még nagy sminkmesterektől is az “előtte” verziót. Tecnika illetve gyakorlat kérdése szerintem.


Primer vagy sminkfixáló? 
Primer, hiszen primer lehet akár a hidratálókrémünk is! Sminkfixáló: szintén szeretem, a MAC Fix+-t használom, nem csak fixálónak jó de remekül felfrissíti a sminktelen arcbőrt is!

Alapozó vagy BB krém?
Még mindig az alapozó mellett vagyok, ugyanis még nem találtam meg a tökéletes BB krémet, bár van egy kedvencem de még mindig nem ér a kedvenc alapozóm nyomába (Chanel VitaLumiere Aqua)


Szájfény vagy rúzs? 

Rúzs. A rúzsoknak 1-2 éve ismét reneszánsza van, semmi sem szebb, mint egy szép rúzskompakt egy szép kis tükörrel J Én azt vallom, legyen egy jó nude rúzsunk, egy kis kényeztetés mindenkinek kijár, nemigaz?


Pigment vagy préselt szemhéjpúder? 
Pigment, leginkább MAC Mixing Mediummal  nedvesített ecsettel, ez a trükköm. Imádom aranyszínű pigmenttel sminkkelni magam, a MM-mal szinte folyékony arannyá változik!

Avon vagy Oriflame? 
Mexikóban az Avon rémes, nincs egy db tusfürdő sem a katalógusban, sminkből sem jó a választék, Magyarországon jobban szerettem az Avont, de itt Mexikóban az Oriflame talán egy picit jobb.


Transzparens púder vagy színezett? 
Transzparens púder, a MAC-től. Vagy Blot púder ami 3 színben kapható szintén a MAC-től, ez egy nagyon gyengén pigmentált kőpúder ami arra szolgál hogy lemattítsuk az arcbőrt, a sminkesek nagyon szeretik mert nem képez vastag rétegeket a bőrön ezért nagyon jó pl shootingokra is, emellett meleg szívvel ajánlom annak, aki az átlátszó fixáló púdereket nem kedveli.


Színes smink vagy natúr smink? 
Én fordítva vagyok mint általában a nagy átlag: hétköznapra szeretem a színes ugyanakkor egyszerűbb sminkeket de mindig legalább 2 színt használok. Natúr sminket állásinterjúra, suliba használnék, illetve elegáns alkalmakra mint mondjuk egy fogadás, esetleg esküvő, ahol nem szeretném elnyomni a menyasszonyt. Menyasszonyi sminkben egyébként is jobban kedvelem a natúr kéréseket, de tetszik a másik, extrém véglet is

Arcpakolás: lehúzható vagy lemosható? 
Lemosható, otthon készíthető házi arc-, és testpakolásokat szeretek alkalmazni magamon, és ezeket ajánlom másoknak is, igy elkerülhetitek a tartósítószereket és színezékeket a bőrön, amelyekből amúgy is állati sokat kenünk magunkra akaratlanul is.


Bronzosító vagy pirosító? 
Kezdtem megszeretni a bronzosítót az utóbbi időben. Nagyon fehér a bőröm, de rájöttem melyik termékekkel nem nézek ki mesterkéltnek, és persze az ecsethasználaton is sok múlik. Tehát most éppen bronzosító.


Hajgöndörítés vagy hajegyenesítés? 
Egyik sem. A hajam elég egyenes, de nagyon vékony is, így nem gyötröm és teszem ki különféle hőhatásoknak még hővédővel sem. Nagyon néha kicsit hullámosítom hajkiegyenesítővel :)

Matt vagy csillogó? 

Inkább úgy mondom hogy fényes. A szoftos fényű, vagy metálos színeket nagyon kedvelem. Persze ez is emberfüggő, hatalmas, esetleg “kiálló” szemekre kimondottan előnyösebb a matt színezés pl.


Hosszú pillák vagy dús pillák? 
Dús pillák.


Élénk színű körömlakk vagy natúr színű körömlakk? 
Élénk színű körömlakk, lila, türkiz, fogkrémzöld, élénk szürke, ezeket szeretem.


Hajmosás este vagy hajmosás reggel? 
Este szoktam hajat mosni ha hétközbenről van szó, és reggel, ha hétvégén.


Dm vagy Rossmann? 
Mindkettőt kedvelem, mindkettőbe más termékcsaládért megyek.

Csillámpor vagy strasszkő? 
Csillámpor, pl. Make Up For Ever star powder, awwww!!!


Borotva vagy gyanta? 
Borotva.


Műköröm vagy lakkozás? 
Szerettem a műkörmeimet de a babavárás miatt leszedettem (nekem mindig epitett porcelan volt). Egyebként szuperjó volt, régebbi videóimban láthatjátok is. Az egyetlen zavaró tényező hogy minden hónapban menni kell töltetni stb. és nem mindíg volt pont “azon” a hétvégén időm menni amikor már nagyon le volt nőve, az meg nagyon idegesített..

Rövid vagy hosszú haj? 
Hosszú haj, de az én hajam egészségesebbnek néz ki félhosszúan.


Élénk színű rúzs vagy nude rúzs? 
Nude rúzs, egy rakat van már különböző márkákból, állandóan nude rúzsokat veszek mostanában…



Kíváncsi vagyok a Ti válaszaitokra is, írjatok meg, vagy küldjétek el a linket itt lent a Ti blogotokról :)

Ha kérdésetek van, a Formspringen, vagy a Facebookon is (http://www.facebook.hu/sminkcsatorna) megkereshettek vele bármikor.

Puszi Nektek,
Darla

2012. február 16., csütörtök

Napi sminktrükköm: Zöld szemceruza fáradt szemekre


Sziasztok,


Új minisorozatomban gyorstippeket olvashattok szépségápolási ügyekben, íme az első:

Ha rendszeresen fátyolos, kivörösödött szemekkel ébredsz, akkor a vízvonalad világos, bőrszinű (esetleg fehér) ceruzával való kihúzása mellett/helyett az alsó szempillasorodba használj a szokásos fekete szemceruzád helyett sötétzöldet, olivát (az én kedvencem a Make Up For Ever Aqua linerek közül a metálos oliva színű), vagy bármilyen zöld tónust ami illik a bőröd, illetve a szemed színéhez, ugyanis a zöld szín mint olyan, kiüti a vörösséget illetve optikailag kompenzálja azt.
Így a szemeid biztosan frissebbnek fognak tűnni, barmilyen szinűek legyenek is :) 
Pl ilyesmi színekre is gondolhattok, nem kell neonzöldnek lennie, hacsak nem szeretnétek, a neonszínek egyébként a 2O12-es év tavasz-nyarának egyik sminktrendjeként nagyon dögösek lesznek idén!:


Szívesen dumálok Veled bármiről a formspring.me/makeupbydarla cimen, a youtube-omon, vagy a facebookon is.

Szeretettel,
Darla

2011. július 30., szombat

Szépségtipp: Nyári sminkbűnök - Hűvösre vele!

Sziasztok,


Nemrég egy igazán kellemetlen bűncselekményt követtem el:

a kocsiban hagytam az egyik legkedvesebb rúzsomat.. nem volt szándékos elkövetés hiszen Ő döntött úgy hogy kiesik a táskámból észrevétlenül,  így engem végül felmentettek, viszont szegény rúzsom azóta is büntet cserbenhagyás miatt..
Természetesen ketté is tört ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindez ahogy hirtelen ugye kinyitottam, szinte letoccsant a termék a tartókájából, végül úgy, ahogy visszamentettem az aplikátorba és gyorsan fellifteztem. A lakásba belépve azonnal a nagymamámtól tanult jól bevált trükkhöz folyamodtam:

"HŰTŐSZEKRÉNY!" - kiáltottam, majd felszakítottam a frigóajtót.
Amit előtte csináltam, egy kis darab tiszta sütő (zsír) papírra kiszedtem a rúzst az applikátorból, egy gyufával kicsikét újra megolvasztottam a határvonalakat, finoman összetapasztottam a törést és egy icipicit hengergető mozdulatokkal ismét szabályos rúdformára formáztam, így lett a rúzsomból a pisai Ferde-torony helyett ismét sminktermék..

Kevesebb, mint fél óra is elegendő a hűtőben a vészhelyzet lefújásához. Természetesen a rúzs alakja már sosem lesz száz százalékig a régi, viszont újra egyben van, és nyugodtan fogom tudni használni.

Ha nagyon kikészülne a rúzs, természetesen átkotorhatjuk egy kis patikás-sminkes tégelybe és onnantól kezdve rúzsecsettel gond nélkül használhatjuk!
Ráadásul ha MAC rúzsról van szó, így a rúzs konténerét-applikátorát visszavihetjük a Back to MAC program keretében (mint ahogy rengeteg üres szemhéjfestékes műanyag üres tartóját, púderkompaktokat satöbbi) merthogy ha hat üres tartót visszaviszünk, a MAC környezettudatosságunkért cserébe megajándékoz bennünket egy új ajakrúzzsal vagy szájfénnyel (ez van hogy változik, bizonyos országokban ajakrúzs az egyetlen opció azonban bármi is az, örülünk neki nem? :)

Mit "Hűtőzhetünk meg" nyár idején?
- Szemcerkákat, szájceruzákat:  ha csak nem rendes krémes szemcerkáról beszélünk aminek az a dolga hogy krémes legyen, vagy ha egyszerűen túlolvadt bármelyik ceruzánk, a hűtő a válasz! 1O-15 perc elég lesz neki.

- Porpúdert: nagyszerű felüdítő érzés magunkra hinteni egy keveset belőle, legyen akár sima por-, vagy átlátszó fixáló púder!!

- Arckrémet, szemkrémet, folyékony korrektort: ha ezeket egy kis időre a hűtőbe tesszük (a nagyim mindig a hűtőben tárolja a krémeit a mai napig!!) elég 15 perc és egyszerűen hihetetlenül kellemes lesz a meleg napokon ez a hűvös hidratáló érzés!!! A krémeknek még jót is tesz a hűtőzés, ha tartósan ott tartjuk őket, tovább is elállnak!
Ugyanakkor rúzs alakú korrektort nem tennék hűtőbe mert nagyon nehezen kenhető lesz, viszont ha eltörik, hasonlóan a sima rúzsokhoz, megfixálhatjuk őket :)

- Kis spray-szerű üvegben ásványvizet, vagy Evian arcfrissitő sprayt: bármelyik pillanatban kellemes a negyven fokban egy ásványi arcpermet amely nemcsak felfrissíti az arcot-sminket, de az ásványok által táplálja is azt!

- Uborkaszeletet, elhasznált teásfiltert: akár hiszitek akár nem, a leghatásosabb cuccok a karikás (kisírt, leégett stb) szemhéj lenyugtatására!!! És a tetejébe hogy még finom hűsek is!....... :)


Élvezzétek ki a nyár minden percét, és figyeljetek a napvédőkrém használatára mert a legutolsó amit szeretnétek hűvüsre tenni az a saját bőrötök :)))

Ha bármi kérdésetek van írjatok bátran a Formspringen, Youtubon, vagy akár a Facebookon!

Pusszantás,
Darla


2011. június 25., szombat

Nyári bőrápolás általában - 5+1 gyorstipp

Sziasztok!!



1. tipp: Nyáron fokozottan figyelj a reggeli-esti arctisztításra!
Ajánlom a következő termékekeket (általánosságban minden bőrtipusra, de leginkább fiatal arcbőrre):

- Arclemosó mondjuk:

Clean and Clear Shine Control Arclemosó(150ml), kb 1000 Ft,
























- Második lépés lehet:

Garnier Essentials Élénkítő Frissítő Tonik, kb 800 Ft,
Élénkít,tisztít,alkoholmentes, szőlővízet tartalmaz és B5 vitamint, nyárra szuperjó!









Nyári hidratáló arckrémünk SPF-el:

A legolcsóbb verzió SPF 15-tel, nyári hidratáló krém (kb 6OO Ft)


Drága, de az én személyes véleményem szerint az egyik legbiztosabb választás:









Vichy Capital Soleil Napvédő krém arcra és a leégés veszélyének kitett testrészekre SPF 30 !
Extra erős védelem leégés ellen, vízálló, hipoallergén, ezért az allergia a termékre minimális (ajánlott ára kb 34OO Ft, keresd a nyári akciókat a patikákban, ahogy látom a neten rengeteg helyen 1+1 akció van!)














Vagy árban a kettő között:
Aqua Sensation Frissítő hidratáló nappali arckrém SPF 15
Nagyon jól hidratál, általánosságban normál bőrre ajánlott, uborkakivonattal hűsít. (5O ml, kb 299O Ft)










2. tipp: SPF az ajkakra is!
Az én ajánlatom: Avon Care SPF 15 szőlőmaggal és E-vitaminnal ajakbalzsam, kb 600 Ft,












vagy a NEUTROGENA AJAKÍR SPF 20, kb 1000 Ft:





3. tipp: Testradír (kb heti 1x), mindig kímélő formulát válasszunk!

- Rossman: Wellness&Beauty termékcsalád,
nagyon jó áron jó minőségű termékeket kínálnak, ajánlom hogy nézzétek meg jelenleg milyen testradírt kínálnak (sajnos nem találtam meg az interneten a termékeik listáját)

- LUSH Brimstone testradír tömb (kb 11OO Ft, 14O gr)
Természetes illóolajokat tartalmaz (citromfű-olaj, jázminkivonat és ylang ylang-olaj) illetve kénport, amit általában az ekcémás bőr állagának javítására használnak. Figyelem, picit szárít. A tömbbel kell a vizes bőrt gyengéden átdörzsölni, picit pezsegni is fog :) Nem ajánlott folyóvíz alatt használni.

A Lush ajánl icipicit olcsóbban cukorradírokat is, ezek a gömbök víz alá tartva azonban elolvadnak! Van egy tökjó pink és egy zöld kiadása is, szerintem nagyon cukik :D










- Saját készítésű testradír készítése Darlától (egyszeri használatra) !! :
Kb egy deci olivaolajat keverjünk össze egy csapott evőkanál nagyon finomra őrölt tengeri sóval, csapott evőkanál nagyon finomőrlésű kristálycukorral és kevés mézzel, keverjük ki a tálkában a lehető legegyletesebbre, és ezt használjuk a test leradírozására.

Csajos napokra használhattok egy kefír- omlós barnacukor elegyet is, kevés mézzel kikeverve! :)

Következő tipp - Hajvédő pakolás:

A hajpakolásokat ajánlom leginkább a hajvégekre felvinni, és felfelé lájtosabban eloszlatni, a hajtövekbe már csak kis mennyiségben, hogy ne zsírosítsuk a hajat.

Darla ajánlata:
A legtutibb tipp a mikróban felmelegített olivaolaj, ez nagyon száraz hajú lányoknak szuper a leginkább, de tengerparti nyaralás után szinta bárkinek lehet a mentsvára. Masszírozzuk bele a hajvégekbe, majd alufoliával vagy fürdősapkával takarjuk le, és 1O perc után mossunk hajat a szokásos samponunkkal :)


A következő hajpakolást egy-két éve vásároltam, kimondottan bírtam és ezért ajánlom Nektek,

Oriflame hajvédő pakolás gyapottal és vadrózsával (15O ml, kb 11OO Ft)
Leginkább festett hajra, de a funkciója általánosságban hogy a haj színét megvédje, ezért nyárra nagyon jó!




















- "Egyalkalmas" balzsam a DM-es Balea márkából
Balea hidratáló hajkúra tej- és sárgabarack-kivonattal (kb 199 Ft/25 ml)
Kis tasakos, ezert utazásokhoz egyszerűen ideális!
Az egyetlen hátránya hogy nem nyilik könnyen a tasak, ez tapasztalat :)))
illetve hogy ár-értékarányban nyilván jobban megéri egy nagyobb tégelyt venni ami drágább de ugye sokkal tovább tart.
Nagyon kellemes könnyű, de hatásos termék, és igazán jó illata van!









Az ötödik tipp: Tartsunk csajos szépségnapot!

Vásároljunk néhány pohár kefírt, búzakorpát, némi epret, málnát, uborkát, mézet, kis olivaolajat, néhány fürdősapkát,
készítsetek ki törölközőket, női magazinokat, és készítsetek közösen
néhány egyszerű pakolást az arcra, vagy testradírt, amit aztán a kerti slaggal lemarhulhattok magatokról :))))
Ne felejtsétek el, hogy közvetlenül testradír, vagy szőrtelenítés után NE menjetek közvetlen napfényre !! Várni kell egy jó fél-egy napot, mert a szőrtüszők begyulladhatnak és a bőr a radírozás után érzékennyé válik!

Használjatok mindíg minimum 3O-as napkrémet, és ha lehet egy szép nyári kalapot vagy bézbolsapit!

X+1-es tippem: SOHA ne menjetek felhevült testtel a vízbe, főleg a hirtelen "vízbeugrálást" kerüljétek mert szívrohamot okozhat. Vegyétek ezt komolyan a kedvemért, jó?

Élvezzétek a nyarat, és iratkozzatok fel a Youtube csatornámra ha bejöttek a tippek! :) Ne felejtsetek el kommentelni, és megírni hogy mit szeretnétek olvasni-látni legközelebb!!!

Millio puszi,
Darla

2011. január 9., vasárnap

Darla heti szépségtippje :)

Sziasztok,

amig felkerül a következő vidi -néhány nap- megosztok veletek egy saját tapasztalatomban müködő szuper téli szépségtippjét:

Heti egyszer az ajkaitokra kenjetek fel egy jó emberes rétegnyi mézet
-lehet akármilyen fajta, de legyen rendes méz- majd próbáljatok meg először is ellenállni és nem lenyalogatni onnan :)
Kb 10 perc alatt beszivódik az a mennyiség ami szükséges hogy az ajkaitok
puhábbak és hidratáltabbak legyenek!
A felesleget ezután opcionálisan simán letörölhetitek, vagy tiszta ujjbeggyel
beledörzsölhetitek az ajkakba, igy finoman az elhalt hámsejtek is eltávoznak.

Ezután ajánlom hogy egy ajakbalzsammal fejezzétek be az ajakápolást :)




Puszi Nektek,
Darla

2011. január 2., vasárnap

Boldog Új Évet! :) Az első Újévi szépségtipp!

Sziasztok!

Boldog Uj Evet Kivanok sok szeretettel! :) Hamarosan jon a kovetkezo vidi addig is szép hetet, éljük túl az első munkanapokat egy jó szépsegtippel: használjatok egy friss, tavaszias málna-, vagy eperszinu rúzst- szájfenyt ezeken a hideg januari napokon ami emlekeztet Titeket egy finom eperturmixra peldaul :=) Igy vidamabban telik majd a nap!

Pl. ilyen szinekre gondolok:







Szep hetet kivanok, Darla