2012. március 16., péntek

Celebrity look: Kat Von D - Sephora Mexico sminkversenyére készült sminkem

Sziasztok,

Remélem nektek is olyan jól telt a hét mint nekem.
Már 4. hete, hogy visszatértem félidőben dolgozni és mostanra érzem úgy, hogy hozzászoktam nagyjából az új rutinhoz.
Ez olyannyira jól sikerült, hogy múlt vasárnap elkészítettem a Sephora Mexico felhívására a versenysminkemet.


A felhívás szerint az amerikai, egyébként mexikói születésű és argentín szülők gyermekének, a Los Angeles Ink illetve a Miami Ink című tetkós műsorokból ismert Kat Von D tipikus sminkjének elkészítését kérték.

Emlékeztem rá, hogy az egyik adásban Kat a saját szalonjában, a High Voltage-ban hepázott, amikor egy fantasztikus kék-zöld sminket viselt. De nem ám csak úgy, az egyik szemén a zöld smink pompázott, a másikon pedig ez a királykék-lilás, hozzá a "signiture" azaz rá jellemző piros erős száj és erős tusvonal, erős szemöldökkel, amolyan modern, egy magasabb szintre helyezett rokkos-pinup jellegű smink az, amit mindig láthatunk tőle.
Kattól nem idegenek az igen élénk színek, fő kedvencei a zöld, lila, sötétkét, fekete, arany.
Ezek a színek egytől egyig az én kedvenceim is, és fantasztikusak kivétel nélkül bármilyen szemszínhez, de kimondottan gyönyörűek barna, mogyorószín szemekhez mint amilyenek neki, vagy nekem is.


A Sephora Mexico FB oldalan (http://facebook.com/sephoraMX) mindeközben elkezdték posztolni a csajok a sminkjeiket, és egy-két napos megfigyelő pásztázást követően végülis nagyon úgy tűnt hogy mindenki a sötét, barnás erős füstös szem smink koncepciót választotta a szokásos piros szájjal.

A dolgot még az is bonyolította, hogy Kat arca tetoválva van, a bal halántéka és homlokának széle tele van pici csillagocskákkal, a jobb arccsontja tetején egy villámocska van és három pontocska.
Eleinte hezitáltam ezeket re-kreálni hiszen úgy gondoltam hogy túl kommersz, hiszen minden egyes sminken szerepelt, mindenki megcsinálta. A végén mégis úgy döntöttem, hogy ezek az arctetkók annyira hozzátartoznak a "Kat Von Dí-s" lookhoz, stílushoz, hogy bármennyire nem akarom hatvanadszorra is elsütni a csillagocskákat mint mindenki más, végül mégiscsak szükséges.

Múlt vasárnap tehát beszereztem a műszempillákat. Sajnos itt nem kaptam olyat amilyet szerettem volna, mert Kat általában ezeket a criss-cross-os picit foghíjas, de sűrű modelleket választja, de egyébként is szép hosszű pillái vannak, hát nekem nem :) Végül olyat találtam ami megfelelt a "sűrű és hosszú" kategóriának, majd a sminkkollekciómból kiválasztottam a megfelelő palettákat, ceruzákat, alapozókat stb.

A smink elkészítése végül egy jó 1,5 órát vett igénybe, mivel szerettem volna minden részletet legjobb tudásom szerint a lehető legjobban kivitelezni ezért az alapozásra és a bronzerre is a szokásosnál sokkal több időt fektettem. A szemek egyenként úgy 15 percbe "kerültek" műszempillástúl, mindenestül, de az egyiket egyszer teljesen előlröl kezdtem mert az első verzió nem tetszett :) A csillagocskákkal is eltöltöttem egy jó húsz percet, bár nagyon könnyűnek tűnik megcsinálni, de amikor tökéletességre törekszünk biztosan akkor kenjük össze vagy rontjuk el a csillagokat. Szóval nem volt könnyű ez a része.

Amit jobban csinálnék legközelebb az a száj, a koncepció ott az volt, hogy Kat általában túlhúzza a kontúrt és a rúzst a szájának a felső vonalán, ilyenkor kívülről egy lapos ecsettel és korrektorral érdemes rásegíteni hogy ne másszon el a rúzs, de ez nálam nem volt 1OO%, szerencsére a fotókon jól jött le és emiatt végül nagyon örültem a végeredményt látva.

A fotókat életem párja készítette, és kb 15 perc alatt vagy 13O fotót készítettünk HD minőségben. Ezen a héten szerdán pedig kiválogattuk a szerencsés 25 fotót, amiből végül 4 maradt versenyben, ez a négyen látszott a legjobban a smink, végeredményben ez nem modellverseny vagy hasonmásverseny volt :)
Végül az új "játékomon" a Macbookomon találtam egy app-ot, amivel a kiválasztott fotókat össze tudtam rendezni egy szép keretes formába, így végül egy profi végeredményt kaptam amivel ha nyerek ha nem, nagyon meg vagyok elégedve.

És akkor belinkelem nektek a sminket már a Sephora oldaláról, itt egyébként a fotók közt megnézhetitek az összes versenyző munkáit!



Köszönöm a kommentjeiteket és a szurkolást is, meglátjuk, de nagyon bizakodom :)

Puszi Mindenkinek,
Darla

3 megjegyzés: